Holdoló

- Tudod, Mami, hogy utálom, amikor Molli csak ül és bánatosan vonyít a Holdra - panaszolja Szofi.

- Tudom, édesem, de neki épp annyi joga van kifejezni magát, mint neked.

- De olyan unalmas... nincs benne semmi svung! Ótvar ez az egész gyász cucc, nem lehet vele semmit kezdeni.

Még mielőtt Molli megbántódhatna, hozzáfűzök valamit.

- Ha nincs Molli kitartó érzelmi munkája - nevezzük akár ruminációnak, akár CPTSD-nek, akár "holdra vonyításnak" - akkor most nem lennénk ám itt. Még mindig mérgező kapcsolatok hálójában vergődnénk. A gyász jóbarát, hidd el, Nagylányom.

Szofi elgondolkodik, Mollikám borús arca felragyog. Azért kiölti a nyelvét a nővérére.

Szeretjük egymást, én és a lányaim.

Feldolgozzuk a múltat.

Élünk a pillanatban.

Terveink, gyönyörű terveink vannak a jövőre. 

Ennél többet keresve se kérhetnénk az élettől.