Gyönyörkörök

 2016. tavasza.  Az előszoba és a hangulat is sötét. Elvileg vendégségbe jöttünk, gyakorlatilag pompázatos üvöltésre számíthatunk, hibáink s bűneink pompázatosan részletes felsorolása mellett. Az én és a párom gyomra is görcsben, érzem.  "Zsófi!"  A sápadt kislány hangja emlékeztet, mi a teendőm. A kislányt Emkének neveztem el magamban. Miközben a nettó valóságban pompázatos parancs érkezik a Sötét Primadonnától, hogy vegyük le a cipőnket - mintha ugyan magunktól nem tennénk -, Szofi épp nekikészülődne, hogy valami csattanósat visszaszóljon. - Édesem, maradj veszteg - kérem. - De Mami, nem érzed, hogy ezzel is meg akar alázni ez a retkes k... - Kicsim, hogyne érezném. De ez az ő dolga. Nem kell bevonódnunk. - De mért nem? Ez egy rohadék! - Elsősorban azért nem, Szofikám... - nekiállnék magyarázni, de Emke megelőz. Megfogja a kezem, úgy magyarázza: - Mert ez csak egy emlék. Szofi dühösen morog; mivel ő hírhedten az itt és mostban él, szép kihívás vele akár az előzmény...

  - Zsófi...  A suttogás annyira halk a sötétben, hogy ha Molli meg nem hallja, bizony aludtunk volna tovább. Mormogva a sarok felé irányítom az éjszakai lámpát (amit szintén Molli kívánságára szoktam égve hagyni). Semmi. - De hát én hallottam, Mami - makacskodik Molli. - Valaki szólt neked! Mostanra már Szofi is ébren van. - Valami szellem szórakozik? Leverem az összes szellemfogát! Csak mosolygok. Tipikus Szofi: gyorsan robbanó indulatok és szeretni való szívózás. Újból elfészkelődünk, figyelek arra, hogy mindenki kényelme maradéktalanul meglegyen. - Zsófi... Azt a mindenit! Ezt most már én is hallom. Szofi káromkodik, Molli ijedten közelebb húzódik hozzám. Az éjszakai fényre ismét semmi. Az olvasólámpára sem. Mi folyik itt? - Zsófi... - Kapd be, kísértet! - javasolja Szofi. Csendre intem a Nagylányt. És akkor eszembe jut a Belső Fényem. Elgondolkodom rajta, hogyan tudnám maximumra állítani. Aztán kipróbálok egy technikát. Pontosan érzem, hogy sugara átmelegít, Molli is kény...

- Miben segíthetek? - És te hogy vagy? Hogy bírod? - Számít a véleményed. - Köszönöm, ha leveszed a cipődet. - Szólj, ha túl hangos vagyok. Nem szándékos. - Érdekes ötlet. Nekem nem jutna eszembe! - Lehet, hogy valamit félreértettem. Elmondanád még egyszer?

 " Ki nem küzdött futó borzongással, titkos és szívszorongató félénkséggel, ha első ízben vagy hosszú elszokás után kellett velencei gondolába szállnia? Ez a különös alkalmatosság - ahogy balladás időkből teljesen változatlanul átszármazott, oly sajátságos feketén, aminő különben minden dolgok közt egyedül a koporsó - hangtalan, bűnös kalandokra emlékeztet csobogó éji vizeken, még inkább magát a halált juttatja eszedbe, a ravatalt, a komor gyászmenetet, a végső, hallgatag elvonulást. És föltűnt-e már valakinek, hogy az ilyen csónak padkáján, azon a fekete, koporsófényű karosszéken, tompa fekete vánkosán a világ legpuhább, legbujább, legernyedtebb ülése esik? Aschenbach akkor eszmélt erre, amikor ledőlt a gondolás lába elé, szemközt poggyászával, amely szépen összerakva hevert a sajka orrán." Aschenbach mégis úgy érezte, nagyszerű dolgok felé tart. Bármily fejlett korú vagy elemző értelmű volt az ilyesmihez, hitt az isteni gondviselésben. Hogy minden sötéthez szükségszerűen fé...

 

 Add a drop of lavender to your bath and soon, you'll soak yourself calm. *The Little Book of Calm*

 Gyönyörkörök, gyönyörködöm. Szösszenetek az élet gyönyörű oldaláról.