Mamafény

 - Zsófi... 

A suttogás annyira halk a sötétben, hogy ha Molli meg nem hallja, bizony aludtunk volna tovább. Mormogva a sarok felé irányítom az éjszakai lámpát (amit szintén Molli kívánságára szoktam égve hagyni). Semmi.

- De hát én hallottam, Mami - makacskodik Molli. - Valaki szólt neked!

Mostanra már Szofi is ébren van.

- Valami szellem szórakozik? Leverem az összes szellemfogát!

Csak mosolygok. Tipikus Szofi: gyorsan robbanó indulatok és szeretni való szívózás. Újból elfészkelődünk, figyelek arra, hogy mindenki kényelme maradéktalanul meglegyen.

- Zsófi...

Azt a mindenit! Ezt most már én is hallom. Szofi káromkodik, Molli ijedten közelebb húzódik hozzám. Az éjszakai fényre ismét semmi. Az olvasólámpára sem. Mi folyik itt?

- Zsófi...

- Kapd be, kísértet! - javasolja Szofi. Csendre intem a Nagylányt. És akkor eszembe jut a Belső Fényem. Elgondolkodom rajta, hogyan tudnám maximumra állítani. Aztán kipróbálok egy technikát. Pontosan érzem, hogy sugara átmelegít, Molli is kényelmesen elfészkelődik aranyfényében. Szofi még mindig dohog.

- Zsófi... itt vagyok! 

A hang irányába nézek, még egyet csavarok az aranyfényemen. Egy ijedt szemű, sápadt, tojásdad arcú kislányt pillantok meg.

- Mi a f..szt akar ez? - kérdezi Szofikám a maga elbűvölő egyenességével. 

- Szofikám, ebből most maradj ki, kérlek, mert később lesz rád szükség - szólok rá ösztönös ráérzéssel. Itt valami sztori indul.

A kislány olyan az aranyfényemben, mint valami régi, enyhén túlexponált karácsonyi fotón.

- Mondjad, kicsim! - biztatom.

A kislány integet Mollinak, aki félénken visszainteget. Lassan ráismerünk.

- Csak beszélgetni szeretnék veled - mondja vágyakozva. - Tudod... helyzetekben.

És elmagyarázza, hogy is fog ez működni. Lenyűgözve hallgatjuk, még Szofi is elfelejt durcásnak lenni. Végül a kislány így fejezi be:

- Akkor eljöttök? Ott lesztek? 

- Naná, kicsim - ígérem mindhármunk nevében. A kislány halvány mosollyal bólint és eltűnik. Valami nagyon szép dolog történt itt és most.