A téma akkor ugrott be, amikor még fél lábbal védekező állásponton voltam. Olyan helyet képzeltem el az öt érzék technikával, amelybe egész biztosan nem fér bele a semmiféle pszicho-pata, hogy túlméretezett, koszos öntudat-bakancsát a belső tereimbe törölje. És szép lassan kialakult ebből az a gondolatkör, aminek már nem is volt köze volt kínzóimhoz. Érdekes módon ez is afféle empty box-érzetként indult, mint amilyet Mark Gungor a vicces férfi agy/női agy videójában leír. Nő létemre ennek szabályait átírtam. És ebből lett egy olyan gyönyörforrás - mondhatni, abszolút szépség -. amit nagyon nehéz szavakkal leírni. Több hete küzdök vele. Nemrégiben tudtam csak meg, hogy mások is vannak így ezzel, és most izgatott vagyok és kutatok. -- Először az általános iskolámban vettem ezt észre. Alapesetben nincs (helyesbítek, régebben nem volt) mit kedvelni egy iskolaépületen. Kocka, erősen szocreál, semmi meghittség nincs benne. Különös vonzódással viszonyulok az általában nyüzsgő terek...
(Ez a megunhatatlanul szép bejegyzés, rájöttem, már ide tartozik.) Tegnap este csúnyán megvágtam a hüvelykujjamat. Gonosz, váratlan támadást intézett ellenem egy vajazókés. Egy darabig csak néztem, néztem, ahogy a seb karmazsinvörös virágba borul. Mintha a testem sírt volna. Aztán elővettem a pécsi nagymamám módszerét, és jól belenyomtam a sebet a sóba. Át- meg átjárt a jó fájdalom, hiszen a só brutális módon felgyorsítja a sebszélek egymás közti kríziskommunikációját. Olyannyira, hogy némi duzzanat (és sok sziszegés) árán bezárult a vörös virág. Nem lett belőle Vörös Nász. Boldogan megcsókoltam a rejtélyesen zseniális ujjamat. Persze, fáj még néha, de kit érdekel! Ülök a szívem közepe balatoni tájban. Végre két hetet itt lehetünk szerelmemmel! Egyazon frekvenciájú imádattal fordulunk a - még viszonylag háborítatlan - hegy szépsége felé. Felhőtlen a boldogságunk, akárcsak a csodálatos "őszi nyár". Nézem a zsenge füvet, a szőlőlevelek aranyát, a kék égboltot, amin...
"Az ápolóknak is szükségük van gondoskodásra" Emma Heming Emma Heming, Bruce Willis felesége, nagyon normális és bátor instavideóban mondta el, amit én is érzek lassan tíz éve. Ilyen összeszedetten nem tudtam volna se elmondani, se leírni, hatalmas bravó és ismeretlenül is ölelés Emmának. A szívem összeszorul, ha arra gondolok, milyen primér gyászban élhet a férje mellett, akinek a szoftvere már nem működik. Már beszélni sem tud. És ilyenkor önt el a hála, hogy ugyanezzel a betegséggel (frontotemporális demencia) Mama végig tudott beszélni. Valamiért azt hiszik az emberek, hogy a beteget ápoló ember mindent (is) tud, nincs szüksége segítségre, mondja Emma. Ezt az igazságot nem akarom elfogadni, igenis legyél segítőkész a segítőkkel is! Legyél. Segítőkész. A. Segítőkkel. IS! Végre. Végre valaki beszél erről. Is! Mert bizony e téren van baj a kobakokban, úgy látszik, nem csak kis hazánkban. Lehet persze, hogy Emmának más fronton van gondja, túl nagy az érdeklődés, interjúkba...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése