Kapva nem kapni

 Érdekes cikkre villant rá a szemem, amikor már sem Gene Hackman rejtélyes halála, sem a szőke Torgyán és a tökös ukrán világraszóló balhéja nem tudott megmozgatni (ezen a szép vasárnapon).

Bár a cikk inkább a szélesebb társadalmi versengésre fókuszál, a legkíméletlenebb versengést, a legaljasabb hatalmi áskálódást én családi körben tapasztaltam meg. Egyébként Fülöppel én is egyetértek abban, hogy nem lehet általánosítani, nem igaz, hogy "a nők ilyenek". Itt nemtől függetlenül embertípusokról van szó, sajnálatos személyiségtorzulásokkal. De ezt már alaposan körüljártam a másik blogomban. Ezek az embertípusok sötétséget hordoznak magukban, mert azt is kaptak gyerekkorukban.

Mégis látom a felhők ezüstszegélyét. Valami egészen finom, gyönyörű, szelíd ragyogást, ami az egymással nyíltan kommunikáló, szolidáris, egymás felé szeretettel forduló emberek között fénylik. Ami táplál és átölel, mint az anyai szeretet. 

Amikor kapva nem kapunk az alkalmon, hogy a másikat megalázzuk a hibáiért. Megtehetnénk, de minek?

 Ebből a szeretetteli fényből még a síron túl is lehet töltődni. Erre akkor jöttem rá, amikor Édesanyám halála után a szelíd tavaszi fénybe tartottam az arcomat (a forró naptól menekülök nyáron, de a szelíd fényt szeretem). Mama egyébként imádott napozni. Lehunytam a szemem.

- Szervusz, Anyukám. Hiányzol! - mondtam magamban.

- Várlak, édes. És kérlek, élvezd az életedet! - jött a simogató válasz, egészen a Mama hangján.

Azóta egy fokkal jobban szeretek napozni, ezt a kis szeretetrituálét főleg a Balatonon szoktam ismételgetni.

Sajnos, a sötétek ezt soha nem fogják megtapasztalni. Legyenek bár a lélek és a bolygó legszebben benapozott, legspirituálisabb helyein, akkor sem. Jó példa erre D, aki ugyan bőszen caminózott fényes helyekre, mégis az eredendő, rideg sötétséggel a lelkében tért vissza újra és újra. Mert azt kapta az anyjától. Az anyja őt csak akkor szereti, ha kiskutyaként produkál (pl. fizetésemelést, előléptetést kap). És az ő agya is csak a feltételes teljesítmény/hiba tengelyen képes szűrni a külvilágot.

Nem mondom, hogy az ilyen férfiakat nem sajnálom, de az ilyen nőket sokkal jobban. Azt a bizonyos töltődést, ami az élet egyik értelme, semmilyen zarándoklattal nem fogják megtalálni. Sajnálom, lányok.