Benn a magas fűben

 Bárhogy is alakul ez a bejegyzés: neked szól, Balázs. Nem emlék vagy.

 

Hatás vagy, baráti hatás. Ölellek.

 

Épp nagyban haragudnék mindenféle erőkre, emberekre, akiknek köszönhetően itt bukdácsolok már mittomén hány évtizede. A legtöbb évre olyan, olyan nagyon fárasztó visszagondolni. Majdnem tíz éve volt az utolsó alkalom, hogy segítségeddel valami egészen korszakalkotót tudtam ugrani.

És haragszom rád. Hogy már nem vagy itt. Hogy nem segítettél több ugrásban. Olyan nehéz és olyan ritka, amikor jól sikerül egy-egy ugrás. A saját utolsód előtt mintha vettél volna egy plusz nagy lendületet, és az utolsó klienseidnek megmutattad, hogy is néz ki egy elegáns és sorsfordító ugrás. Az élet kurva magas füvéből.

Iszonyúan hiányzol. Bár az én utolsó heteim lehetnének annyira szeretettel és megértéssel átszőttek, mint a tieid!

Te voltál az első, akinek el tudtam mondani: nem biztos, hogy ezt én akarom! És te voltál az első, aki ebben nem látott nyílt önkárosító szándékot. Csak azt, hogy ez "van". És kihoztad belőle a kibaszott, szépséges csodás maximumot, varázsló.

Te vagy az én Vincenzo Natalim.

csapó