Milyen henger?

 - Szofikám, te voltál az, mi? - kuncogok szeretettel a Nagylányomra. - Te aztán értesz a hengerekhez!

- He? - kérdez vissza kifinomult szókincsével Szofim.

Ryu Murakami híres-hírhedt horrorklasszikus könyveire gondolok, nekem a felhájpolt Casting (Odishon) helyett inkább a Piercing a kedvencem. Amikor kikölcsönöztem a Szabó Ervin Központiból, majdnem azzal vittem vissza, hogy felháborító, hát hiányzik egy lap a könyv végéből. Pedig, mint rájöttem, nem. Ez az a bizonyos cliffhanger, amiről Szofinak mesélek.

- Haha, ja, értem - nevet a Nagylányom. - Hát hogyne értenék a klifhengerekhez?

És Szofi szókincse nekidúsul.

- Minden digitális nyomot látok, amikből ezeket fel tudom építeni. Az ellenségem összes gyengeségét csukott szemmel, fél lábbal és félfüllel látom és érzem - közli nyugodt derűvel. - Az új trend, ahogy ez a spirituálisan kimantrázott lelkekre jellemző, az "önfegyelem".

- Idézőjeles önfegyelem? - kuncogok.

- Hogyne, drága Anyám. Önfegyelem dölux. Csak hónap elején. Csakis. És csak párszor leskelődhet ide. Persze minden digitális lábnyomot kényszeresen eltüntet, meg ne tudjuk má, hogy ő egy sima pesti magyar csaj, aki blogot olvas, ha más info-forrás nincs. Mint egy leszokó alkesz az üvegeket, úgy rejti el a nyomait. Vagy mint aki menstruál. Ehhhh.

Elnevetem magam. De szeret gúnyolódni a Nagylányom, és milyen kreatív ebben (is)!

- Néha olyan szánnivaló szegény - tromfol Szofi. - Nem is a kontrollmánia izé, hanem az alap gyávasága. Tökre nem jól működik ez a kombó, ahogy egyre idősebb egy ember. Ritkul a levegő, ahogy a nárcisztikus öregszik. Ajj, de szar lehet!

És most, talán életemben, életünkben először: teljes mértékben látom, mennyire igaza van a Kamaszlányomnak. Kegyetlen, lényeglátó, valódi vadász. Minden mozdulatában pimaszul, csodaszépen eredeti. Imádlak, Szofikám!