Gyönyörkörök

- Tudod, mi az abszolút szeretet? - Mondd, hallgatom, csibém. - Az abszolút szeretet az, amit a szenvedő mellett álló szenvedőnek adsz.

 Időben. Tudom.

 Emke és Molli bekészül, izgatottan ficánkolva, csivitelve várják az előadást. Szinte összeszorul a szívem az ártatlan kis örömük láttán. Egy röpke pillanatra átsuhan a fejemen az a gondolat is, hogy ők két baba, akiket kedvére mozgathat Longlegs, Cthulhu, a Gonosz maga. Aztán rájövök, hogy ezzel a gondolattal épp az én fejembe igyekszik beférkőzni a Gonosz maga. Feljebb csavarom a Belső Fényemet, és valami szisszenve menekül a fénykörből. Indulhat az előadás! Biccentek Szofinak, aki egy nagy szekrényt varázsol a fénykörbe. A kislányok izgatottan súgnak össze: "Harry Potter!" Magamban fejet hajtok Szofikám zsenije előtt. Ez ugyanis fél perccel ezelőtt jutott eszébe.  - Figyelem, figyelem! Kedves közönségünk, először egy rég látott közönségkedvenc lép a színre! Visszafojtott lélegzettel várunk. A szekrényajtón pedig kilép Piton prof, Longbottom nagyi teljes díszöltözetében. Gurulunk a nevetéstől. - Íme, a Pompázatosan Pöcs Piton Prof! - sercinti ki Szofi, de nem szólok rá, ann...

 Hupp! Vissza az emlékbe, döntök.  - Faszé' kell itt lennem, ha nem nézhetek semmi izgalmasat? - nyit Szofi, még mielőtt bárki más megszólalhatna. Hagyom, hadd puffogja ki magát, ez a természet rendje. Majd később elmagyarázom ennek a durcás, tehetséges kamaszlánynak, hogy miben nélkülözhetetlen itt - is - a jelenléte (a szeretet színes, fényes körében foglaltatás mellett, ami ugyebár minden kamasznak cringe). Válasz híján duzzogni vonul. Molli Emkét hívja, aki bátortalan mosollyal elő is kerül. Most már tudatosan készültem: Belső Fényem maximumra csavarva. Olyan finom, gyengéd a vibrálása, mint a csillagszóróknak a család szemében. - Ugye megint írsz? - kérdezi Emke. Kéz a kézben van Mollival. Ünnepi csillogás a kislányok szemében. Bólintok. - És milyen érzés? Nagyon jó? Molli elszorult szívvel hallja Emke vágyakozó hangszínét. Még nem szól, pedig nagyon szólna. De annyiszor koppintottak a Kislányom kis pisze orrára ebben az életben, hogy megtanult hallgatni. - Molli szeretne...

 Mielőtt visszatérnénk az emlékbe, friss tudásommal elfordítanám a lányaimat, hogy ne lássák a szín nélküli szörnyűséget. Meglepetten látom viszont, hogy Szofi megmakacsolja magát. Az még hagyján, hogy két kézzel bemutat Emke kritikus szülőjének, a vicsorgó bábunak, akit a gyökérellenségnek vél... de úgy érzem, hogy  valóban nem látja, nem érzékeli a bábut mozgató, életkörökön kívül trónoló szörnyeteget. Az igazi Gonoszt, aki ezt a szerencsétlen, ordibáló női figurát oly régóta és oly sikeresen mozgatja. És ekkor rájövök, hogy Szofi is ugyanazt akarja, amit Molli és én. Szinkronba hozni mindent. Úgy beállítani a kaleidoszkópot, hogy az minden fontosat magába foglaljon, érthetően és feldolgozhatóan. Szofi az egyetlen közülünk, aki nem fél a sötétségbe nézni, és nem is fárad bele. Aki sohasem rest mindent a nyers megértésvágya körébe vonni. Szofi a legjobb értelemben vett lelki mindenevőnk, születésétől fogva extrém magas a félelemküszöbe. Szofi valamely formában a legbefogadób...

"A szín élet. Színek nélkül halott lenne a világ. Őseszmék a színek, a kezdettől fogva való színtelen fénynek és ellenpárjának, a színtelen sötétségnek a gyermekei.  Mint láng a fényt, úgy hozza létre a fény a színeket.  A színek a fény gyermekei - a fény pedig a színek anyja. A fény, a világnak ez az ősjelensége a világ szellemét és eleven lelkét nyilatkoztatja ki a színekben." (Johannes Itten)

 2016. tavasza.  Az előszoba és a hangulat is sötét. Elvileg vendégségbe jöttünk, gyakorlatilag pompázatos üvöltésre számíthatunk, hibáink s bűneink pompázatosan részletes felsorolása mellett. Az én és a párom gyomra is görcsben, érzem.  "Zsófi!"  A sápadt kislány hangja emlékeztet, mi a teendőm. A kislányt Emkének neveztem el magamban. Miközben a nettó valóságban pompázatos parancs érkezik a Sötét Primadonnától, hogy vegyük le a cipőnket - mintha ugyan magunktól nem tennénk -, Szofi épp nekikészülődne, hogy valami csattanósat visszaszóljon. - Édesem, maradj veszteg - kérem. - De Mami, nem érzed, hogy ezzel is meg akar alázni ez a retkes k... - Kicsim, hogyne érezném. De ez az ő dolga. Nem kell bevonódnunk. - De mért nem? Ez egy rohadék! - Elsősorban azért nem, Szofikám... - nekiállnék magyarázni, de Emke megelőz. Megfogja a kezem, úgy magyarázza: - Mert ez csak egy emlék. Szofi dühösen morog; mivel ő hírhedten az itt és mostban él, szép kihívás vele akár az előzmény...

  - Zsófi...  A suttogás annyira halk a sötétben, hogy ha Molli meg nem hallja, bizony aludtunk volna tovább. Mormogva a sarok felé irányítom az éjszakai lámpát (amit szintén Molli kívánságára szoktam égve hagyni). Semmi. - De hát én hallottam, Mami - makacskodik Molli. - Valaki szólt neked! Mostanra már Szofi is ébren van. - Valami szellem szórakozik? Leverem az összes szellemfogát! Csak mosolygok. Tipikus Szofi: gyorsan robbanó indulatok és szeretni való szívózás. Újból elfészkelődünk, figyelek arra, hogy mindenki kényelme maradéktalanul meglegyen. - Zsófi... Azt a mindenit! Ezt most már én is hallom. Szofi káromkodik, Molli ijedten közelebb húzódik hozzám. Az éjszakai fényre ismét semmi. Az olvasólámpára sem. Mi folyik itt? - Zsófi... - Kapd be, kísértet! - javasolja Szofi. Csendre intem a Nagylányt. És akkor eszembe jut a Belső Fényem. Elgondolkodom rajta, hogyan tudnám maximumra állítani. Aztán kipróbálok egy technikát. Pontosan érzem, hogy sugara átmelegít, Molli is kény...

- Miben segíthetek? - És te hogy vagy? Hogy bírod? - Számít a véleményed. - Köszönöm, ha leveszed a cipődet. - Szólj, ha túl hangos vagyok. Nem szándékos. - Érdekes ötlet. Nekem nem jutna eszembe! - Lehet, hogy valamit félreértettem. Elmondanád még egyszer?

 " Ki nem küzdött futó borzongással, titkos és szívszorongató félénkséggel, ha első ízben vagy hosszú elszokás után kellett velencei gondolába szállnia? Ez a különös alkalmatosság - ahogy balladás időkből teljesen változatlanul átszármazott, oly sajátságos feketén, aminő különben minden dolgok közt egyedül a koporsó - hangtalan, bűnös kalandokra emlékeztet csobogó éji vizeken, még inkább magát a halált juttatja eszedbe, a ravatalt, a komor gyászmenetet, a végső, hallgatag elvonulást. És föltűnt-e már valakinek, hogy az ilyen csónak padkáján, azon a fekete, koporsófényű karosszéken, tompa fekete vánkosán a világ legpuhább, legbujább, legernyedtebb ülése esik? Aschenbach akkor eszmélt erre, amikor ledőlt a gondolás lába elé, szemközt poggyászával, amely szépen összerakva hevert a sajka orrán." Aschenbach mégis úgy érezte, nagyszerű dolgok felé tart. Bármily fejlett korú vagy elemző értelmű volt az ilyesmihez, hitt az isteni gondviselésben. Hogy minden sötéthez szükségszerűen fé...

 

 Add a drop of lavender to your bath and soon, you'll soak yourself calm. *The Little Book of Calm*

 Gyönyörkörök, gyönyörködöm. Szösszenetek az élet gyönyörű oldaláról.